Beszámoló

Élménybeszámoló a festmények és lovak – interaktív kiállításról

Készültünk. Próbáltunk. Gyakoroltunk. Össze- és szétszereltünk. Lovat fürdettünk. Patkót cseréltünk. Izgultunk. De megérte. Egy egyedi és megismételhetetlen délutánt hoztunk össze Ádány Timi ötlete alapján Kajászó-Szentpéterpusztán, az Állatasszisztált-tréning & Coaching Központ szervezésében, 2019. szeptember 13-án, pénteken.

Sokan nem tudták, nem értették, hogy mi is készül a fedeles pálya rejtekében, hogy trénerként és coachként mi közünk egy kiállításhoz, hogy mit keres egy ló a festmények között, de már megszoktuk, az újdonságok már csak ilyenek. Nem értik és így inkább kivárják, mi lesz majd belőle. Így az évek alatt megtanultunk türelmesek lenni. Akiknek szüksége van a programjainkra, ötleteinkre, formabontó megközelítéseinkre, azok úgyis jönnek. Így volt ez most is.
Érdeklődők, fotósok, művészek, filmesek, volt és majdani lovasok gyűltek össze, hogy elmerüljenek velünk együtt az élményekben. A célunk a szórakoztatás, másrészt formabontó játék színekkel, hangokkal, mozdulatokkal, lóval és illatokkal. Szeretünk gondolatokat ébreszteni, rendhagyó helyzeteket létrehozni, paradigmát váltani és váltatni.

Na, de haladjunk sorban:
A résztvevőknek a gyülekező a fedeles lovardában volt, ahol már a délután folyamán felállítottuk Máté Beáta festményeit, amik embernagyságúak és két kitörő közé feszítettük ki őket. A fedeles pálya ablakain át a napfény pajkosan bekukkantott és körbe pásztázta a festményeket, amitől varázsos színek, hangulatok jöttek létre és alakultak át pillanatról pillanatra.
A gyülekező kezdetétől szólt a handpan Müllerné Topor Ágnes jóvoltából, ami a változó fényekkel együtt misztikus hangulatot hozott létre.
A terv az volt, hogy Báró meg én türelmesen a pálya közepén állunk majd és várjuk a pálya szélén elhangzó bevezető végét, ami után bemegyünk a festmények közé. De nem így történt. Illetve csak részben, mert Báró úgy döntött, hogy ő is hallgatni szeretné a zenét és ezért elkezdte lopni a távolságot a hangszer felé, jelezve, szívesen közel menne Ágihoz. Nagyon megható jelenet volt, ahogy Báró állt a handpan fölött és élvezte a zenét. Mert többen ezt vélték felismerni rajta. Tehát, már ekkor is fantasztikus volt a hangulat, de ez még fokozható volt, amikor beléptünk Báróval a Bea által megálmodott világba, egy nagyvárosi hangulatba. Számomra nagyon nagy élmény volt, hogy az első lépésektől Báró 100%-os figyelme rajtam volt és ez meg is maradt végig, pedig tudjuk, egy ló számára nem ez a legideálisabb helyzet. Ha választhatnának, biztos nem ezt választanák, de úgy tűnt, Báró élvezi a figyelmet, a népszerűséget, a “celeb” létet.
A terv nem egy begyakorolt lovasbemutató tartása volt, hanem hangulatokat, az ember és a ló kapcsolatát, a változásainkat, a kint-bent létünket az életben, érzéseket, rezgéseket, a szinkront, harmóniát, az együtt és külön létet szerettük volna megmutatni.
Lassan besétáltunk tehát Báróval a festmények által kijelölt térbe. Már az is rendhagyó volt, hogy bevittük a lovat a képek közé, de ezek a festmények átlátszó anyagra készültek, így ahogy Báróval mozogtunk vagy épp csak álltunk, részei lettünk a képeknek. Hol benne, hol kívüle voltunk, hol teljesen eltűntünk, hol csak egy-egy részlet látszott lovasból és lóból.
Eközben a zene halkult-hangosodott, gyorsult-lassult és ez adta a ritmusát az egész performance-nak.
A ló fülei felém fordulva, valami hihetetlen figyelemmel és koncentrálással követte Báró a mozdulataimat. Szavak nélkül. Eggyé válva.

Trénerként, coachként izgalmas volt ez a feladat és kíváncsian vártam a hatást, az érzéseket, a gondolatokat a résztvevőktől.
Lókiképzéssel foglalkozóként kihívás volt, mert, ami nekünk, embereknek érdekes, az a lovaknak inkább ijesztő. A zene nekik zaj, a fények változása félelmetes, a hatalmas képek ki tudja, milyen veszélyt rejtenek. Ezért csoda, hogy Báró teljesen át tudta adni magát és tökéletesen reagált a kéréseimre. Földről kantárszáron, majd vezetőszáron és végül mindent levéve róla szabadon dolgoztunk vagy inkább játszottunk a térben.
Mindkettőnket átjárt a zene, a rezgés. Valami olyan csodát élhettem meg, ami centiméterekkel megemelt a földtől. Megszűnt a külvilág és csak mi ketten voltunk. Amikor befejeztük az előadást és megálltunk szemben a nézőkkel, akkor tűnt fel, hogy bizony bennük is valami hasonló mehetett végbe. Meghatódottság és csend volt pár másodpercig a fedelesben.
A kötött rész után mindenki, aki szeretett volna, bejöhetett a festmények közé és foglalkozhatott Báróval. Volt, akit úgy kellett leválasztani Báróról. Mindeközben forgott a film, kattogtak a fényképezőgépek, Báró meg konkrétan pózolt.
A társalgóban beszélgetéssel zártuk a programot, ahol handpan szólt a háttérben, illetve ki is lehetett próbálni a hangszert. Itt került sor az élmények kibeszélésére és szerencsére rengeteg hatás érte a jelenlevőket, így bőven volt miről beszélgetnünk. Csak néhány az elhangzottak közül:
“Pihentető volt.”
“Olyan volt, mint egy vezetett meditáció.”
Nagyon nagy élmény volt a képek-zene-illatok így együtt.”
“Báró levett a lábamról.”
“Még most is a hatása alatt vagyok.”
„Nagyon köszönöm az élményt, amit kaptam. Báró is, a képek is, az egész hangulat és a festői táj, bennem mély nyomot hagyott.”

Végezetül, ha megengedtek egy személyes gondolatot: számomra ez a nap Báró ünnepe és ünneplése is volt. A lóé, akit sokan leírtak, lenéztek képzetlensége, merevsége miatt, és aki most lelkével, bölcsességével, együttműködő készségével és egész lényével életre szóló élményt adott azoknak, akik megtiszteltek bennünket és eljöttek, erre a rendhagyó kiállításra. Köszönjük szépen, hogy jöttetek!

Szabó Emese Hajnalka
Lovastréner és coach

2019.09.20.

A szerzőről

Kapcsolódó tartalmak

Szólj hozzá

Szólj hozzá

Az email címed nem lesz közzétéve.